Vereséget jelentő konzervatív győzelem

 TransferWise

Bár a konzervatív párt maradt a legnagyobb brit párt a csütörtöki előrehozott választásokon, a várt elsöprő győzelem elmaradt. Sőt, még a többséget sem sikerült megszerezni. Az egyértelmű vereséget jelentő konzervatív győzelem után a toryknak az északír Demokratikus Unionista Párt (DUP) támogatása kell a kormányalapításhoz és ahhoz, hogy parlamenti többséget szerezzenek.

Ez a hét az Egyesült Királyságban szinte csak a választásokról szólt, a hét első napjaiban még minden párt egy utolsó nagy kampánykörútra indult. Az előrejelzések egyre szorosabb küzdelmet vártak a két nagy párt, a Konzervatívok és a Munkáspárt között, de még így is konzervatív döntő fölényt jósolva.

Nos, ez nem valósult meg, hiszen ugyan ők szerezték meg a szavazatok többségét, és 318 mandátumot a parlamentben, a két évvel ezelőtti nagy győzelmükhöz képest 13-mal kevesebbet, elvesztve így többségüket. A Munkáspárt 262 mandátumot szerzett, 32-vel többet, mint legutóbb.

A Jeremy Corbyn vezette pártnak sikerült rengeteg új, főleg 18 és 24 év közötti szavazót szerezni. Ők eddig soha nem látott számban, 72%-os arányban mentek el szavazni. A fiatal szavazóknak is köszönhetően a Munkáspárt olyan hagyományosan konzervatív városokban nyert, mint Canterbury vagy Reading. Az övék lett az egyik leggazdagabb londoni kerület, Kensington is. Nem csoda, hogy Corbyn így a Munkáspárt győzelmének titulálta a választást, és lemondásra szólította fel Theresa Mayt, akit pártján belül is sokan támadtak a kiábrándító eredmények után.

Úgy tűnik, egyelőre May marad. Nyilatkozata szerint a Brexit tárgyalások előtt alig pár nappal az országnak stabilitásra van szüksége, amivel valószínűleg sokan egyetértenek. De hogy mi lesz hosszú távon a sorsa, és hogy lesz-e esetleg újabb választás később, még a jövő kérdése.

Ahogy az is, hogyan befolyásolja majd mindez az előbb említett kilépési tárgyalásokat az Európai Unióval, feltehetően, ha May marad is, enyhítenie kell majd a feltételein, hiszen sok választó a kemény Brexitet is elutasítva szavazott a Toryk ellen.

A héten újabb részletek kerültek elő a múlt heti Londoni terrorakcióval kapcsolatban. Kiderült, hogy a merénylők először egy 7 és fél tonnás teherautót akartak bérelni, amivel még nagyobb pusztítást tudtak volna véghezvinni. De számtalan hősies tettről is beszámoltak a tragikus estéről. Így például arról a román pékről is, aki 14 órás műszakja után épp végzett, mikor meglátta a támadókat. Ládákat dobált feléjük, amivel megmentette egy ember életét, akit épp késsel próbáltak megszúrni. Hasonló bátran viselkedett az a Millwall szurkoló is, akit ötször szúrtak meg, még megpróbálta egyik társát megvédeni a támadóktól.

Tegnap este tartották az angol vöröskereszt által szervezett „Éjszaka Londonért” akciót. A résztvevő éttermek és szórakozóhelyek bevételük egy részét a terrortámadás áldozatainak ajánlották fel. A szintén erre a célra létrehozott segélyvonalon már több mint 700 ezer font gyűlt össze az elmúlt hét óta.

Zárásként egy sokakat felvidító hír, tegnap tartották a Nemzetközi Meztelen Biciklizés napját, amelyen több száz kerekes vett részt Londonban is. A mozgalom a bicikliseket érintő veszélyre és a körültekintőbb vezetésre hívta fel a brit autóvezetők figyelmét.


  • Lehetne olcsóbb a külföldi pénzküldés? Szerintünk igen.
  • Itt a Te szöveges hirdetésed is futhatna! Érdekel? Katt ide.
  • Facebook oldalunkat itt tudod követni:

Enikő Blitzer
About Blitzer Enikő 54 Articles
Blitzer Enikő vagyok, kommunikáció-történelem szakon végeztem és több mint hat éve élek Londonban, ahova leginkább a kalandvágy és a pénzkeresési lehetőség vonzott. Azóta se bántam meg, hogy kijöttem, persze hiányzik Magyarország, a balatoni nyár, Anyukám főztje és a barátok, de az angolok udvariassága, hagyomány szeretete és a számtalan kultúrális program kárpótol kicsit. Imádok utazni és a munkámnak köszönhetően elég sok új helyet ismertem meg, ugyanis egy utazási irodában dolgozom. Emellett nagy sport és zenerajongó vagyok és persze írogatok is különféle oldalakon és blogon.