Túl sok bevándorló nem beszél angolul Angliában

 TransferWise

Johnson szerint az Egyesült Királyságnak túl sok olyan területe van, ahol az ott élő bevándorló nem beszél angolul, vagy nem az angolt használja elsődleges nyelvként.

A kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó politikus szerint fontos, hogy az emberek elsősorban angolul beszéljenek Nagy-Britanniában, hogy aktívan részt vehessenek a társadalom életében és a gazdaságban.

Elmondása szerint Londonnak és az egész országnak is vannak olyan részei, ahol néhány ember vagy egyáltalán nem beszél angolul, vagy nem az angolt használja elsősorban, és ezek az emberek soha nem is érezték, vagy látták be a változtatás szükségességét. Véleménye szerint ezen mielőbb változtatni kell, és az Angliában letelepedett bevándorlóknak angolul kell tanulniuk.

Jelenleg több jótékonysági szervezet is kínál ingyenes nyelvtanfolyamot Anglia nagyvárosaiban, bár állításuk szerint a hatalmas keresletet nem tudják kielégíteni a kormányzati források csökkentése miatt.

Johnson már 2015-ben is azt hangsúlyozta, amikor London polgármestere volt, hogy Nagy-Britanniában mindenkinek, különösen a közszolgálati dolgozóknak angolul kell beszélnie. Véleménye szerint “szégyen, hogy a munkaügyi kormány csökkentette az angol nyelvoktatás finanszírozását.”

Boris Johnson a pénteki darlingtoni vezetői megmérettetésen megemlítette, hogy Londonban több mint 300 nyelvet beszélnek az emberek, dícsérte a város lakosságának sokszínűségét, ugyanakkor jelezte, hogy véleménye szerint “az egyes közösségek nem tesznek eleget ahhoz, hogy integrálódjanak a társadalomba.”

 TransferWise

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..