Top 5 üzlet, ahol vehetsz élő fenyőt Angliában

 TransferWise

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy hol tud venni élő fenyőt Angliában? Hol vannak a legjobb fenyőfa árusító helyek Angliában? Merre indulj, ha nem akarod beérni idén karácsonykor műfenyővel?

Angliában bizony nem árulnak minden utcasarkon élő fenyőfát decemberben, mint azt Magyarországon megszokhattuk. Az angolok többsége már november végén, december elején feldíszíti a karácsonyfát és az több hétig a lakásban marad – aminek valljuk be kevés fenyő féle tud ellenállni – s talán ezért, talán a környezet kímélése miatt a legtöbb angol család műanyag fenyőt állít az ünnepekre. A legkényelmesebb ha csak előkapja az ember a műfenyőt a tárolóból és rá aggatja a díszeket – de igazi fenyő illatot bizony az soha nem fog árasztani a szobában.

Lássuk hát azokat az angliai üzleteket, ahol gondoltak azokra is, akik szerint nincs karácsony élő fenyőfa nélkül, s ragaszkodnak a hagyományaikhoz:

Homebase Ha szeretjük a növényeket és szívesen gondoznánk egy kis facsemetét hosszabb távon is, vehetünk cserepes élő fenyőfát különböző típusban és méretben. Szerencsés esetben évekig a kerted dísze maradhat, ha néhány fontos szabályt betartasz. 1 hétnél tovább ne tartsuk a cserepes fenyőt a meleg lakásban, majd fokozatosan szoktassuk hozzá a hűvösebb hőmérséklethez kiültetés előtt.

Ha nincs kert, ahová az ünnepek elmúltával kiültetnéd, vehetsz a Homebase áruházakban vágott fenyőt is. Az online shopban házhoz szállítást is kérhetsz, készséggel hazaviszik neked a leendő karácsonyfádat. Vágott közepes méretű Nordmann fenyő 30 fonttól kapható. Kisebb cserepes fenyőfa már 15 fontért is elérhető a Homebase áruházakban.

IKEA Az IKEA minden évben árul az angol áruházai előtt gyönyörű egészséges Nordmann fenyőket. Minden vásárló, aki az akcióban részt vevő üzletekben 25 fontért élő fenyőfát vásárol, kap egy 20 fontos vásárlási utalványt, amit általában januárban le lehet az IKEA áruházban vásárolni. Így lehet gyönyörű, hatalmas és egészséges élő Nordmann fenyőnk – ami talán a legtartósabb fenyő féle ráadásul nem szúr és nem mérgező – nagyon olcsón.

B & Q Store A B & Q üzletek is hatalmas mennyiségben árulják az élő fenyőfákat. Egy közepes méretű Nordmann fenyőt 35 fonttól vásárolhatunk meg náluk.

John Lewis A John Lewis áruházak tavaly kezdték el először értékesíteni az élő fenyőfákat online. Az ország egyik legjobb termelőjétől szerzik be a fenyőfákat. Az áraik 65 fonttól kezdődnek.

ALDI Az Aldi áruházak idén december 3-tól árulnak élő fenyőfát. Az Aldi karácsonyfáit Skóciában termesztik és csak közvetlenül szállítás előtt vágják ki őket, hogy a lehető legfrissebben érkezzenek meg az üzletekbe. Az árakra is nagyon gondosan ügyeltek, már 19,99 fonttól vehetünk egy közepes méretű Nordmann fenyőt.

Ha a fenti üzletekben nem sikerül megfelelő karácsonyfának valót találnod, nézz körül a környékbeli Garden Centre-ben és az interneten. Ma már egyre több kereskedő kínál élő fenyőfát online, akik házhozszállítással is foglalkoznak Angliában illetve néhányan az Egyesült Királyság egész területén.

Online fenyőfa kereskedők UK-ben természetesen a teljesség igénye nélkül: Christmas Tree Land, Real Christmas Trees, Send me a Christmas Tree, Christmas Forest, Creekside Christmas, Pines and Needles.

S végezetül, ha úgy döntenél, hogy idén nem állítasz Angliában karácsonyfát, látogass el a londoni Trafalgar térre. Itt ugyanis felállítják azt az óriási fenyőfát, amit Oslo városa ajándékoz Londonnak már 1947 óta minden évben. Így köszönve meg a második világháborúban nyújtott angol segítséget.

Mindenkinek áldott, békés ünnepi készülődést kívánunk!


  • Lehetne olcsóbb a külföldi pénzküldés? Szerintünk igen.
  • Hogyan foglalj a legjobb áron repülőjegyet? Megmutatjuk.
  • Facebook oldalunkat itt tudod követni:

 TransferWise
Rita Somlai
About Rita 137 Articles
Az Angliai Kisokos alapítója és tulajdonosa vagyok. 7 évig szívtuk a ködös Albion párás levegőjét a fiaimmal, - ahol ez idő alatt számtalan életreszóló kalandban volt részünk - mielőtt érzékeny búcsút vettünk tőle, és közelebb költöztünk szeretett szülőföldünkhöz. Kevés szabadidőmben a nemrégiben otthonomként választott ország felfedezése mellett legszívesebben a konyhában alkotok, az édesszájú családom legnagyobb örömére.