A külföldi munkavállalás sokak számára kaland, mások számára kényszer, de mindenképp lehetőség egy élhetőbb valóság megismerésére. Igazán embert próbáló feladat. Lehet-e boldogulni nyelvtudás nélkül Angliában?Neki vágjunk-e? Érdemes-e? Mire lehet így számítani?
Azzal kezdeném, hogy angol-finn nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár vagyok. Összesen hat nyelven tudok kommunikálni. Számomra, tehát öröm a nyelvtanulás. Ha nyaralni mentünk akkor is igyekeztem elsajátítatni egy-két dolgot az adott ország nyelvéből. Ez a szakmám, a hobbim, a tehetségem.
Úgy gondolom, hogy egy nyelvet megtanulni több mint a szavainkat az illető nyelv szavaira cserélni. Egy idegen nyelv tanulása lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjünk egy másik kultúrát, egy másik gondolkodásmódot, egy új világszemléletet. Frissen tartja az agyat, nyitja a szellemet, simogatja a lelket.
Angol nyelvet tanítok lassan húsz éve, mindenféle formában, szinten és módszerrel. Gyerekek, felnőttek, időskorúak, üzletemberek, kismamák tucatjai ismerkedhettek meg ezzel a nyelvvel a közreműködésemmel. Szeretek tanítani és szeretem látni, ahogy a szemekben felcsillan a remény, hogy ez nekem is menni fog! S higgyétek el, mindenkinek sikerülhet!
Az én hitvallásom az, hogy lehet bármilyen szuper a módszer, hihetetlenül hozzáértő a tanár, az összes hiper-modern technikai eszköz is rendelkezésedre állhat, de ha TE nem veszel részt a tanulási folyamatban teljes erőbedobással, nem fog igazán sikerülni, vagy legalábbis nem gyorsan.
Rengeteg ingyenes anyag van az interneten, lehet egyénileg, párban vagy csoportban, skypeon vagy személyesen, pár fontért vagy több tíz fontért óránként tanulni. Lehet csak úgy az utcán, barátoktól, munkatársaktól vagy filmekből, dalokból, internetes fórumokból felszedni a lényeget. De egy biztos, a sikerhez TE kellesz.
Akarnod kell tanulni és tudni azt, hogy ez bizony energia-, idő-, esetenként pénz befektetéssel jár. A te erőfeszítésed, a te eredményed, s ez bizony munka mellett nem könnyű vállalás.
Angliába költözésem előtt elsősorban különféle vizsgákra készítettem fel a hallgatóimat. Ennek megfelelően szükség volt választékos szókincsre, megbízható nyelvtani ismeretekre, erős olvasási- és íráskészségre. Természetesen a hallás utáni szövegértés és a szóbeli kommunikáció is része volt a felkészítésnek. Nyelvész lévén fontosnak tartottam az igényes írásbeli és szóbeli kommunikációt. S igen, úgy hittem, hogy ahhoz, hogy valaki Angliában elboldoguljon, jól kell beszélnie angolul.
Angliai életem kezdetén meglepődve tapasztaltam, hogy bizony ez nem minden esetben igaz. Sok olyan külföldivel találkoztam, akik már évek óta itt élnek és nem beszélnek angolul. A munkahelyük multikulturális, a világ számos pontjáról érkeznek, egyfajta túlélő angol nyelven kommunikálnak, leginkább csak szavakkal, nem bonyolult mondatokban fogalmazva.
Egy kicsit jobban beszélő honfitársuk, esetleg ügynökség közbenjárásával szerzik meg a munkahelyet, tanulják meg a feladatukat. Egymást segítve megszerzik az NI számot, megnyitják a bankszámlát, esetleg regisztrálnak az orvosnál. A mindennapi élethez nem kell igazán az angoltudás.
A boltokban, az iskolákban, az orvosnál, a bankban, szóval mindenhol tudnak az angolul nem, vagy csak alig beszélő ügyfelekkel bánni. A legtöbb esetben a kommunikáció nem nyelvi eszközei segítenek megoldani a helyzetet, komoly ügyeknél pedig lehet tolmács segítségét igényelni. Később a gyermekek, akik az iskolában megtanulják a nyelvet, lesznek a családjuk segítségére.
Sok olyan ismerősöm van, aki azt mondja, hogy van munkája, lakása, rendezett élete, minek tanulna meg angolul, hisz így is remekül elboldogul. Mások szeretnének jobb munkához jutni és ehhez bizony kell egy megbizható angol nyelvismeret. Neki vágnak hát a tanulásnak. Többen abbahagyják a kezdeti lelkesedés után.
Van, aki nehéznek tartja, van, aki szeretné, de nem bír tanulni, órákra járni a munkája mellett. Van, aki csodát vár és mivel nélküle nem tudok neki tudást varázsolni a fejébe, csalódik. A legtöbbjüknél nincs igazán motiváció.
Mert hiába mondom én, hogy ez vagy az így van szépen, helyesen angolul, mikor nap mint nap azt tapasztalja, hogy a saját egyszerű, nem ragozott vagy választékos szóhasználatával is tökéletesen megértik. Sőt van aki kipróbálja a tőlem tanult szép mondatait és a kollégái nem értik meg, bezzeg az ő halandzsa angolját igen! Persze, hisz nem angolokkal van körülvéve. Motiváció nélkül pedig nagyon kemény tanulni.
Természetesen vannak azok a munkakörök, amelyekre pályázni sem lehet nyelvismeret nélkül. Így sok olyan embert is ismerek, akik jól beszéltek angolul, amikor kijöttek és olyan cégnél dolgoznak, ahol minden nap angolokkal vannak együtt és egyre magabiztosabb a tudásuk. Ám arról még ők is beszámolnak, hogy bizony egy dolog helyesen elmondani, amit akarsz és egy teljesen másik dolog megérteni az anyanyelvi beszélőt.
Igen, ezt én magam is tapasztalom. Bizony nem mindig vagyok benne biztos, különösen néhány telefon beszélgetésem volt ilyen, hogy valóban azt mondja-e az illető, amit én hallani, érteni vélek. A helyiek beszédét megérteni kihívás, de ha nap mint nap ki vagyunk ennek téve, akkor pár hét és már érteni fogjuk a sajátos akcentusukat.
Sokfélék vagyunk mi, Angliában élő magyarok. Vannak akiknek fontos, hogy szépen beszéljenek, hogy értsék amit a gyerek tanára mond, vagy a barátaik és azok szülei és azért kihasználva a lehetőségeket teljes erőbedobással tanulnak az épp nem dolgozó anyukák.
Vannak, akik elégedettek a jelenlegi helyzetükkel, nem is akarnak továbbb lépni. Vannak, akik csak pár évig terveznek itt élni, de hazaköltözés után szeretnének otthon jobb álláshoz jutni. Ők úgy gondolják, hogy az itt megszerzett biztos nyelvtudás Magyarországon majd érték lehet.
A legtöbben talán mégis inkább azért vágnak bele a nyelvtanulásba, mert szeretnének egy jobb munkát és azokért bizony az angol versenytársakkal kell megküzdeni. A válaszom a feltett kérdésre, tehát: igen, lehet nyelvtudás nélkül Angliában dolgozni, élni, létezni. Ám csak bizonyos szinten.
Ha feljebb akarunk lépni a ranglétrán, ha be akarunk illeszkedni az angol környezetbe, ha nem akarunk mások segítségére szorulni, ha magabiztosan akarunk a mindennapjainkban intézkedni akkor kell egy biztos nyelvtudás.
Nem kell mind a tizenkét időt használni, aktív és passzív formában, nem kell hat különféle szinonímát ismerni egy adott kifejezésre, de bátran mondani kell, viszonylag helyesen, nem túl félre értelmezhetően mindazt, amit mondani szeretnénk.
A legfontosabb a kommunikáció, akármilyen szinten is van a nyelvtudásunk. Ám ne felejtsük el, nemcsak mi beszélünk, hozzánk is beszélnek. Ha szerencsénk van, akkor született angolok és ők bizony használják azt az igeidőt, azt a kifejezést ami nekünk furcsa, nem logikus és nem is igazán akarjuk megtanulni. A kiejtésükről, sajátos hangjaikról nem is szólva 🙂
