Nem lehet újraszavazni a bukott Brexit-tervet

 TransferWise

Theresa May miniszterelnök az elmúlt héten kilátásba helyezte, hogy a bukott Brexit-tervről az alsóház még az EU-csúcstalálkozó előtt harmadszor is szavazhat. Valószínűleg nem számított arra, ami hétfő délután történt.

John Bercow, a brit parlament alsóházának elnöke hétfőn bejelentette, a kormány nem terjesztheti újból a ház elé ugyanazt a Brexit-megállapodást, amelyet a képviselők már elutasítottak.

A Brexit-megállapodásról idén már kétszer szavaztak a képviselők, és mindkét alkalommal elutasították a kilépés feltételeit tartalmazó egyezményt.

Bercow házelnök szerint e két voksolás engedélyezése helyénvaló volt, hiszen az első elutasítás után a kormány megállapodott az Európai Unióval mégpedig jelentős, jogilag kötelező érvényű kiegészítésekről.

Elmondta, hogy a brit parlamenti eljárás évszázados jogforrásokból eredő törvényerejű szabályozása nem engedi, hogy a képviselők ugyanabban a parlamenti ülésszakban ugyanarról vagy jórészt ugyanarról az indítványról kétszer szavazzanak.

Bercow közölte azt is, hogy több képviselő jelezte neki azon aggályait, hogy a kormány újból és újból, esetleg “a végtelenségig” a ház elé terjesztheti gyakorlatilag ugyanazt a megállapodást.

A ház elnöke szerint az alsóház idejével észszerűen kell bánni, és a döntéseit tiszteletben kell tartani.

Bercow elmondta, hogy amennyiben a Brexit-egyezményt a kormány a múlt kedden elutasított verzióhoz változatlan vagy nagyrészt változatlan formában akarná ismét szavazásra beterjeszteni, annak ő útját állná.

A parlament elvetette a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét, de ez a döntés nem bír kötelező jogi erővel. Jelenleg is érvényben van ugyanis a brit EU-tagság jövő pénteki megszűnését rögzítő törvény, és a múlt heti alsóházi szavazás ezt nem írja felül.

(MTI, Angliai Kisokos) Kiemelt kép forrása: Flickr


Felejtsd el a drága külföldi pénzküldést! Tudunk jobbat.

A honlapod az online névjegyed. Elkészíthetjük?

 TransferWise

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..