Nagy-Britannia legszebb karácsonyi vásárai

 TransferWise

Nem kell messzire utazniuk azoknak, akik a megszokott karácsonyi vásárok hangulatára vágynak.

Nagy-Britannia legszebb karácsonyi vásárai a Magyarországon megszokott kirakodóvásár és a majális sajátos keverékei, ahol kis szerencsével forralt bort, sőt akár még kürtőskalácsot is vásárolhatunk. Az alábbiakban következzenek a leghíresebb vásárok – a teljesség igénye nélkül.

London

A 13 milliós brit megapolisz értelemszerűen több helyszínen kínál adventi vásárt. Az egyik leglátogatottabb a tradicionális Southbank Centre Winter Market 2019. november 8 – 2020. január 5 között várja a látogatókat.

A másik híres karácsonyi vásár az egyik legnagyobb londoni parkban, a Hyde Park területén kerül megrendezésre 2019. november 21 – 2020. január 5 között. A  Winter Wonderland városnéző óriáskerékkel, körhintával és több más vidámparki játékkal várja a látogatóit.

A helyiek főleg ez utóbbiért lelkesednek, mert mint mondják, sehol az országban nem lehet hasonlót látni – még jégszobrok is vannak. A mi szívünknek akkor is az itt kapható lángos a legkedvesebb.

Edinburgh

Skócia fővárosa több helyszínen szervez jelentősebb adventi vásárt, karácsonyi rendezvényt 2019. november 16 – 2020. január 4 között.

A sok kézműves termék, pillecukor és csokiszökőkút mellett a helyi magyaroknak köszönhetően itt is kapható lángos és kürtős kalács.

A lakosok 20 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a körhintát és a többi játékot. A lakcímünk az Angliában is megszokott módon a nevünkre érkezett levéllel igazolandó.

A skóciai Edinburgh-ban is hangulatos a karácsonyi vásár.
Birmingham

A Victoria Streeten tartott Frankfurt Christmas Market a legnagyobb német karácsonyi vásár Ausztrián és Németországon kívül.

A helyi mesterek kézműves munkái mellett kapható forralt bor, sör, és számunkra is ismerősnek ható ünnepi sütemények. 2019-ben november 7 – december 23 között keressétek.

Belfast

Észak-Írország fővárosának központ vására a kontinentális Európa témája köré épül. Francia borok és sajtok, belga csoki, német kolbász és holland palacsinta várja a City Hall parkjába érkező látogatókat.

Természetesen nem maradhatnak el az egészen különleges és egyedi kézműves termékek és a Télapó személyes jelenléte sem. A vásár 2019-ben november 16-án szombaton nyitja meg a kapuit és egészen december 22-ig, vasárnapig nyitva tart.

Glasgow

Glasgow város 2019-ben 2 helyszínen rendez hagyományos karácsonyi vásárt. A George Square-en november 24 – december 29 között tartott vásáron a londonihoz hasonló óriáskerék és körhinta mellett számos nemzet konyhája mutatkozik be.

A St Enoch Square karácsonyi vására több mint 50 faházból varázsolt karácsonyi téli falut. 2019-ben november 9 – december 22 között érdemes ide kilátogatni.

A német/osztrák vendéglátósoknak köszönhetően a vásár bizonyos pontjain magyar vásáron érezhetjük magunkat. Sült kolbász, forró leves és forralt bor társaságában élvezhetjük a vásári forgatagot. Magyar standról mi nem kaptunk hírt, a kürtős kalácsot Glasgow-ban valószínűleg nélkülöznünk kell.

Manchester

A város különböző pontjain más-más népek uralják az adventi vásárt. Forralt borban és német kolbászban itt sem lesz hiány. Az Albert Squareen európai stílusú, a St. Ann’s Square-en német, a King Street-en francia árusok találhatóak.

A Cathedral Gardens-ben pedig karácsonyi vidámparkban töltheti el az időt (és költheti a pénzét) a család. 2019-ben november 8-án pénteken nyitnak a vásárosok, és egészen december 21-én szombatig várják a látogatókat.

 TransferWise
Dorottya Kercsó
About Kercsó Dorottya 30 Articles
Magyar nyelv- és irodalom szakos tanárként végeztem az egyetemen, Skóciába 2015 szeptemberében a férjem tanulmányai miatt költöztünk. Jelenleg itt elsősorban a két gyerekemet nevelem, emellett heti rendszerességgel tartok foglalkozásokat az ovis korosztálynak. Skócia rengeteg meglepetést tartogatott, és tartogat ma is számunkra: nem csak egy idegen országba kerültünk, hanem azzal is szembesülnünk kellett, hogy amit a brit életről hallottunk-olvastunk, az erre az Skóciára igen gyakran nem érvényes. Noha feltett szándékunk a tanulmányi idő lejárta után visszaköltözni Magyarországra, napról-napra jobban szeretjük ezt az országot, és életünk legnagyobb kalandjának tartjuk az itt töltött éveket.

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..