Labor nélküli koronavírus-teszt 20 perc alatt

 TransferWise

Húsz perc alatt eredményt mutat az az új koronavírus-tesz, amely laboratóriumi vizsgálatot nem igényel.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter elmondta, hogy a kormány több mint tízmillió antitestszűréshez elegendő eszközt rendelt.

Az új koronavírus-teszt szájból vett mintából képes megállapítani, hogy a vizsgált páciensek szervezetében a szűrés pillanatában jelen van-e a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus.

Ez a teszt minden eddiginél gyorsabban, 20 percen belül elkészül, és laboratóriumi vizsgálatot nem igényel. Gyakorlatilag azonnal, a vizsgálat helyszínén megvan az eredmény.

Az eddig alkalmazott koronavírus-teszt úgy zajlott, hogy a levett mintákat laboratóriumba szállították, majd több órás vizsgálatot követően született eredmény. Erről azonban a vizsgálatnak alávetett páciensek csak napokkal később értesültek.

Az új koronavírus-szűrés elsődleges célja annak megállapítása, hogy ki esett már át koronavírus-fertőzésen, akár úgy, hogy erről nem is volt tudomása – mondta az egészségügyi miniszter.

A koronavírus-szűrés 6 héten keresztül 4 ezer ember bevonásával a dél-angliai Hampshire megyében zajlik.

Egy szűkebb létszámú mintán elvégzett antitestvizsgálat arra enged következtetni, hogy az Egyesült Királyság lakosságának 5 százaléka, London lakosságának pedig 17 százaléka már áteshetett a koronavírus-fertőzésen.

A brit halálos áldozatok száma ezidáig meghaladta a 37 460-at. Az Egyesült Államok után az Egyesült Királyság a második leginkább érintett ország.

Ha ez a koronavírus szűrővizsgálat sikeresnek bizonyul, a brit kormány a lehető leggyorsabban hozzákezd országos alkalmazásához. (MTI)

 TransferWise

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .