A brit népszavazás óta sajnos megszaporodtak az EU-s munkavállalókkal szembeni gyűlölet-bűncselekmények, azonban a kelet-európai munkavállalókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés Angliában már korábban is tapasztalható volt. Több éve Angliában élő olvasónk személyes története következik.
„Jómagam nem vagyok rasszistának mondható, de az embereket érő bántások, csalódások néha azzá tehetnek minket. Még ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de lassacskán érlelődik bennünk és a végén tényleg azzá válhatunk.
A történetemet az elején kezdem, amikor megérkeztünk Angliába. Bő 6 évvel ezelőtt, menekülve az otthoni pénztelenség és kilátástalanság elől, nagy reményekkel vágtunk neki az itteni teljesen új életünknek.
Lutonban éltünk akkor, ott kezdtek a gyerekeink is iskolába járni. Lutonról tudni kell, hogy nagyon megosztott közösségű város. Főként pakisztáni bevándorlók lakják, jóformán alig látni fehér embert. Először nagyon tetszett, ismerkedtünk mindennel. Elkezdtem én is a nyelvet tanulni, bekerültem egy szállodába room attendant-ként.
Román nemzetiségű főnököm volt, akiről annyit tudok elmondani, hogy hamis olasz papírokkal élt már akkor 11 éve Angliában. Vele semmiféle bajunk nem volt, bár megvoltak a maga kis huncutságai, például lopott az óráinkból és jóváírta magának, mint szabadság… de most igazából nem is erről van szó igaz? 🙂
Az első diszkrimináció olyan formában ért minket, amit akkor még nem tudtam, hogy valójában az volt. Elmentünk a lutoni önkormányzathoz, hogy jelentkezzünk egy olyan listára, amivel egyszer jogosultak leszünk önkormányzati lakásra, mivel nem nagyon tudtuk fizetni a magas bérleti díjat.
Az ügyintéző egy borzalmasan ellenségesen viselkedő színes bőrű nő volt. Nyitott szájjal rágózott, s míg az adatainkat kérdezgette, húzogatta a száját és a férjemmel olyan hangnemben beszélt, hogy azt hittem kirohanok onnan. Nem értettem még akkor a nyelvet, de a test beszéde, a hanglejtése mindent elárult.
Később a férjem elmondta, hogy miket mondott, igazi szemétláda módon viselkedett és a végén odavetette, hogy 3. típusú váró listára tesz minket, mert nem vagyunk “eléggé” jogosultak, ami azt jelenti, hogy még 10 év múlva sem lesz semmiféle lakásunk.
A második ilyen rossz érzést keltő kalandunk szintén az önkormányzatnál történt és szintén egy színes bőrű személytől szenvedtük el. Találtunk egy arcképes security pakkot, amiben a tulajdonos kártyái, személyes iratai voltak. S mivel láttuk, hogy ott dolgozott az egyén, ezért oda adtuk be, gondolva, hogy majd átadják a jogos tulajdonosnak.
Odavittem a recepciónál ücsörgő, unottan bámészkodó személyhez és mondtam, hogy ezt itt találtam az ajtó előtt. Megkértem, hogy ha tudja, juttassa el a tulajdonosának, mert biztosan nagyon hiányozhat neki. Erre rám sem nézett, elvette a pult tetejéről és hátat fordítva nekem tovább bámészkodott. Nem vártam azt, hogy hálálkodjon vagy ilyesmi, de egy ’thank you’ az jólesett volna.
Lutonban mostanra már szinte kötelező a burka vagy csador viselése és ezt most tényleg komolyan mondom. Nem állhatják a modernebb öltözködést. Ha nő létedre dohányzol a buszmegállóban, képesek melléd jönni autóval, amiből mindenféle szakállas muszlim férfiak üvöltöznek, hogy mi az, hogy dohányzol és öltözz fel rendesen, ne hordj nadrágot.
Befejeztem a takarítást a hotelban, vártam a buszt hazafelé és ez történt. Nagyon meglepődtem, nem féltem, de nem tudtam hova tenni és sokáig nem tudtam elfelejteni. Soha többé nem gyújtottam rá az utcán. Igaz, nem volt szokásom előtte sem utcán cigizni, de azóta aztán soha, sehol, csakis otthon az udvaron.
A férjem adta be az unalmast először. Elege lett ezekből és el költöztünk ide Ipswichbe. A lányoknak új iskola, nekünk új feladatok. Immáron 5 éve élvezzük Suffolkot 🙁 annak minden meleg szeretetével együtt. Itt már bátrabban álltam neki a munkahely keresésnek, több angollal bátrabb az ember.
Egészen addig, amíg meg nem érkeznek az első negatív hullámok. Első körben ugye lefordíttattam a magyarországi bizonyítványaimat. Érettségit, szakmai bizonyítványokat és a 2 év egyetemi keretek közötti tanulmányomat az egészségügyben, s elkezdtem keresgélni az álláslehetőségeknél.[bsa_pro_ad_space id=9]
Mondanom sem kell, hogy amint elolvasták, hogy Hungary az önéletrajzomban, az esetek 98%-ban nem is válaszoltak a pályázataimra. Rengeteg beadott nursing assistant, health care assistant pályázatból egyikbe sem vettek föl.
A helyi kórház álláspályázatára is jelentkeztem, ahol tesztelték a pályázókat. A phlebotomy teszt nagyon könnyű volt, a nyelvi mondhatni óvodás szintű. A matematika teszt igényelt némi értő olvasási képességet. Egészségügyhöz híven a feladat a következő volt: 9 ember időpontot kapott a kórházi laboratóriumhoz vérvételre. Adott időre a 9 emberből 5 megjelent. Hány páciens nem jelent meg?
A mellettem és a szemben ülő angol jelentkezőnek az eredménye 3 lett. Ha nem látom, nem hiszem el. Olyan lehetett nekik ez a feladat, mint számomra az érettségin elvégzendő logaritmusos teszt, amiben lg 5 eredményt kellett levezetni. 😀 Együtt hívtak be minket az eredmény hirdetésre, ahol nekem azt mondták, hogy nem vagyok alkalmas. A két matek zseninek gratuláltak a szép teszt eredményhez és ők kapták meg a munkát.
Végső elkeseredésemben megpályáztam az ipswichi kórházban egy ward housekeeping pozíciót, ami szimpla takarítói állás volt. A koordinátor azt mondta, (amire dobtam egy hátast) hogy nem vesznek fel, mert össze fogom keverni a kemikáliákat és hát ugye az health and safety.
Feladtam egy rövid időre, aztán végül is 10 hónap keresgélés után csak el tudtam helyezkedni, mint Health Care Assistant. Hozzáteszem, ennél a cégnél sem fogadták el a magyar bizonyítványaimat. A lényeg, hogy végre a szakmámban, végzettségemhez hasonló feladatokat bíztak rám.
Persze addig is dolgoztam, mint éjszakai kitchen extract cleaner, ami mondjuk meg őszintén nem nőnek való munka volt, de közel 3 évig kénytelen voltam csinálni. Egyik alkalommal leestem a tetőről munka végzés közben, mert oda kellett felmászni és a ventilátorokat és csöveket belülről zsírtalanítani. 4-5 métert zuhantam és elterültem a talajon.
A férjem – mert ő volt akkor a team leaderem – azonnal hívta a mentőket. Majdnem kipurcantam, bár szerencsésnek mondhatom magamat, mert nem tört el semmim. Csak egyszer vesztettem el az eszméletemet és vér volt a vizeletemben, mert a vesémet szétütöttem. Szóval elvitt a mentő, 2 hétig járni nem bírtam, de a cégem nem fizetett semmit, mert rossz helyre léptem a sötétben. Tehát én voltam a hibás – ennyit a támogatásukról.
Beszélgettem még a Brexit népszavazás előtt néhány angol kollégámmal, hogy mire fognak voksolni. Mindegyik azt mondta nevetgélve, hogy ha most elmegyek szabadságra, akkor már nem jöhetek vissza, mert ki fognak lépni az unióból. Megkérdeztem tőlük, hogy akkor mégis ki fog dolgozni, ha ez valóban így lesz?
Mert mondjuk meg őszintén, hogy akárhol fordultam meg eddig, mint dolgozó Angliában, mindenhol minimum a dolgozók 60%-a kelet-európai. A jelenlegi állásomban is, Lengyel, Román, Magyar dolgozók vannak többségben. Nagyon félnek az angolok a racist kifejezéstől, de ha egy fehér emberrel gennyeskednek – bocsánat a kifejezésért- az normális és nem is racist. Velünk lehet, mert hát ugye mi elvettük a munkájukat, segélyért vagyunk itt és megváltoztattuk a kultúrájukat.
Mondhatunk bármit, kérdezhetünk bármit, válaszolni, vagy érdemben alátámasztani a kijelentésüket nem tudják. Azt vettem észre, hogy most már nem nagyon szívesen látnak minket és őszintén megmondom nem is értem, hogy miért? Fizetjük az adót, hozzájárulunk Anglia gazdasági mutatóihoz, igen ritka esetben használunk benefiteket. Keményen dolgozunk és fizetjük a magas rent-et.
Mi nem hordunk teljes testet eltakaró ruhát, nem záratjuk be az iskolákat ha ramadan van vagy éppen karácsony. Nem faggatunk arról, hogy mikor leszel már muszlim és persze nincs 10 gyermekünk sem, akiket az angol adófizetők pénzén nevelgetünk. Úgy, hogy a büdös életben nem kell dolgoznunk mégis full extrás autóink vannak, saját tulajdonú házunk es egyre gyarapodó vagyonunk.
Nem értem még mindig, de tényleg. Nagyon sok ázsiai hogyan tud betölteni felelős pozíciókat, egyszerűen hamis papírokkal, már elnézést, de én, mint fehér, keresztény születésű (nem vagyok vallás gyakorló) meg kell, engedjem, hogy belenézzenek a fenekembe, ismét elnézést a kifejezésért, akkor ezek az emberek mégis hogyan jutnak át ilyen simán, ellenőrzés nélkül mindenen?
2 évvel ezelőtt Angliában 110 ezer praktizáló indiai, pakisztáni es bangladesi “orvosról” derült ki közel 8-10 évnyi itteni praktizálás után, hogy hamis doktori bizonyítványokat mutattak be. Amiket az országukban különféle egyetemek emberei adtak ki nekik pénzért. Erről ennyit. Mi, itt, mint normálisan adót fizető, gondolkodó, de! kelet-európai munkavállalók soha a büdös életben nem leszünk elismerve.
Hogy miért? Jó kérdés, de az én saját véleményem szerint azért, mert van eszünk és elég karakteres a viselkedésünk. Harciasok vagyunk és egyben érzelmesek is, de úgy gondolom ezek mind olyan dolgok, amikkel nem ártunk, nem tudunk ártani a minket befogadó országnak, csupán minket is el kellene így, ebben a formában fogadni és nem ellenségként tekinteni mindegyikünket. A Brexit népszavazás óta megnövekedett a Lengyel, Cseh, Magyar elleni rasszista indíttatású támadások száma és ezekből az esetekből “csak” 2 esetben végződött halállal.
Amióta itt vagyok, még nem hallottam olyanról, hogy angolok agyonvertek volna muszlimokat vagy eltérő bőr színű embereket azért, mert az használta a saját anyanyelvét Angliában. Ahhoz, mondjuk, meg őszintén bátrabbnak kellene lenniük, de csak annyi a bátorságuk, amennyi a mi fajtánkhoz elég.
Végszónak annyit írnék kedves olvasó, hogy a rövidtávú terveink szerint még sajnálatosan 4 évet itt kell töltenünk, ahhoz, hogy nyugdíjra jogosultak lehessünk, de most már nem adjuk fel. Kivárjuk, dolgozunk és hazatérünk Magyarországra. Ha nem is sok az a pénz, amit majd kapni fogunk, de otthon egy szerény életvitelre majd elég lesz. Nem fogunk törődni az egyre erősödő diszkriminációval, ha kell, kiabálva fogjuk a jogainkat érvényesíteni. Nem fogjuk hagyni magunkat, nem húzódunk meg és nem bújunk el, nem menekülünk, hanem erős lélekkel és szívvel végig csináljuk, amit elkezdtünk. Igazából ilyenek vagyunk mi magyarok, nem igaz? 😉 ” [metaslider id=8796]
- Lehetne olcsóbb a külföldi pénzküldés? Mielőtt pénzt utalsz, olvasd el ezt a cikket is.
- Kiemelt hirdetések megrendelése: http://www.angliaikisokos.com/hirdetesek-megrendelese/
- Facebook oldalunkat itt tudod követni:
