Egyezkedés és hatalmi harcok, katasztrófák felelősei régen és ma

 KONYV

A héten tovább folyt a vita és a belső harc a brit Konzervatív Párt és a Munkáspárton belül. Lemondott Kensington és Chelsea önkormányzatának vezetője és vádat emeltek a Hillsborough-katasztrófa ügyében.

Tovább folytatódtak a tárgyalások a brit konzervatív kormánypárt és az észak-ír unionista párt között. A megállapodás szerint az unionista párt támogatja a konzervatívokat a fontos kérdésekben, hogy meglegyen a többségük, cserébe 1 milliárd fontos extra támogatásra kaptak ígéretet.

 TransferWise

Nincs teljes egyetértés viszont a brit konzervatív párton belül, ahol Theresa May véleményével szemben álló hangok egyre hangosabbak. A héten például a közszolgálati dolgozók 1 százalékos béremelési küszöbét kérdőjelezte meg több kabinetminiszter is, az országgyűlésesen viszont újra megszavazták azt.

A brit munkáspártban sincs teljes összetartás. A héten 51 képviselő szavazott a párt irányvonala ellen, ami a vámunió és a közös piac elhagyása mellett van. Jeremy Corbyn három rebellis képviselőt menesztett is ezért.

Brexit téren bejelentették, hogy 3 millió uniós állampolgárnak kell majd új tartózkodási okmányért jelentkezni annak érdekében, hogy az Egyesült Királyságban maradhasson a brit kilépés után. A döntést sokan bírálták, hiszen az új igazolványhoz ujjlenyomat is szükséges majd és megvizsgálják a jelentkezők bűnügyi hátterét is.

Hétfőn útra kelt a brit haditengerészet új, 3 és fél milliárd font értékű anyahajója, az HMS Queen Elisabeth, ami a valaha épített legdrágább hadihajó. Hatalmas méreteire elég megemlíteni, hogy csak a leszállópálya három futballpálya méretű, szolgálatban 1000 fős legénységgel működik majd.

Szerdán újabb internetes zsaroló vírus fertőzött meg számtalan vállalatot és intézményt. Többek között a legnagyobb ukrán és orosz olajvállalatot, a holland TNT szállítmányozási céget és egy amerikai gyógyszergyártót is.

A módszer hasonló volt az előző támadáshoz, ahol az angol kórházakat is támadták, a vírus leblokkolta a számítógépeket, és 300 dollárt követelt Bitcoinban azok feloldásához.

Közel 3 évtized után hat felelős ellen emeltek vádat a Hillsborough-katasztrófa kapcsán. 28 évvel ezelőtt 96 Liverpool szurkoló vesztette életét a túlzsúfolt lelátókon a Sheffield Wednesday elleni FA kupa-elődöntőn.

A gyanúsítottak között van a mérkőzés biztonságáért felelős rendőr, a korábbi megyei rendőrkapitány, aki befolyásolta a katasztrófát kivizsgáló nyomozást és a rendőrséget képviselő jogász is.

A héten lemondott a Grenfell Tower toronyháztűz kapcsán a helyi önkormányzat vezetője és helyettese, ami sokak szerint már rég esedékes volt. A tűz okainak kivizsgálásra új vizsgálóbírót neveztek ki, aki viszont nem ígért túl sokat a túlélőknek és az áldozatok hozzátartozóinak.

Ígérete szerint a tűz kialakulását feltáró riportja csak a közvetlen okokra fog koncentrálni.

Kicsit vidámabb témákra térve a héten mutatták be a legújabb Minion (Minyonok) filmet, a Gru sorozat harmadik részét a mozikban a kicsik és nagyok legnagyobb örömére.

Vasárnapra pedig egy program a magyar népzenét kedvelőknek: ma rendezik Londonban a magyar népművészeti napot. A Victoria Garden-nél több angliai magyar néptánccsoport és zenész képviselteti magát, remélhetőleg sok érdeklődő előtt.


Felejtsd el a drága külföldi pénzküldést! Tudunk jobbat.

Hogyan szerezz a legjobb áron repülőjegyet? Megmutatjuk.

Szeretnéd elérni a legtöbb angliai magyart? Hirdess nálunk!

Enikő Blitzer
About Blitzer Enikő 54 Articles
Blitzer Enikő vagyok, kommunikáció-történelem szakon végeztem és több mint hat éve élek Londonban, ahova leginkább a kalandvágy és a pénzkeresési lehetőség vonzott. Azóta se bántam meg, hogy kijöttem, persze hiányzik Magyarország, a balatoni nyár, Anyukám főztje és a barátok, de az angolok udvariassága, hagyomány szeretete és a számtalan kultúrális program kárpótol kicsit. Imádok utazni és a munkámnak köszönhetően elég sok új helyet ismertem meg, ugyanis egy utazási irodában dolgozom. Emellett nagy sport és zenerajongó vagyok és persze írogatok is különféle oldalakon és blogon.

Be the first to comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..