EVLA

Albérlet Londonban

 TransferWise
Jelenleg London vezeti a világ legdrágább városai listáját ahol azt vizsgálták, hogy mennyibe kerül élni és dolgozni – megelőzve HongKong-ot és New York-ot is. Erről már egy korábbi cikkünkben írtunk. Az albérlet Londonban sokszor a csillagos eget súrolja és nem csak magyar pénztárcával mérve. Ha ennek ellenére Londonban képzeled el a jövődet, az alábbi információk a segítségedre lesznek.

Minden kezdet nehéz, Londonban ez hatványozottan igaz. Az albérlet Londonban a brit fizetésekhez képest is drága. Semmiképpen nem ajánlom, hogy előzetes szállás foglalás nélkül elindulj a “nagy semmibe”. Ha nincs ismerős vagy rokon, aki befogad néhány napra, mindenképpen foglalj le legalább egy hostelt, diák szállót amíg hosszabb távra kiadó szállást, albérletet nem találsz Londonban.

 angliaiszaknevsor

hostel londonbanTöbb fórumon olvastam már, hogy az otthoni közvetítők a nekik előre kifizetett pénzzel “angolosan” távoztak és bizony senki nem várta a repülőtéren az izgatottan megérkezett újoncot.

Természetesen ennek az ellenkezője is igaz – vannak korrekt és megbízható közvetítők is, akik nem kérnek tőled előre pénzt és várnak a reptéren.

Mindenképpen azt tanácsolom, hogy előre ne fizess pénzt a londoni, angliai albérletért egyetlen közvetítőnek sem.

Angol referencia, munkahely és élettörténet nélkül esélyed sincs önálló lakást/házat bérelni Londonban. Az első időszakban csak szoba bérlésben gondolkodj, néhány hónap után lesz lehetőséged váltani.

A szoba bérlést úgy kell elképzelned, hogy adott egy 4-5-6 szobás családi ház 1 konyhával és 1 vagy 2 fürdőszobával/wc-vel és egy nagyon kicsi kerttel. Együtt kell élni másik 5-10 emberrel egy fedél alatt. Osztozni kell a konyhán, nem tudsz akkor főzni amikor te szeretnél, nem mosogatsz akkor amikor te akarsz és a hűtőben sem csak a te dolgaid vannak, ott is helyet kell szorítanod magadnak. Gyakoriak sajnos az élelmiszer lopások.

A házak általában szerényen, de mindennel felszereltek, mosógép és szárítógép is van. Értelemszerűen ezeket is közösen használjátok, sokszor várni kell a sorodra. Nem mindenkinek erőssége a takarítás, ebből mindennaposak lehetnek a konfliktusok. Különbözőek vagyunk, máshonnan jöttünk, mások a szokásaink és az életritmusunk. Sok lemondással és alkalmazkodással járnak ezek a kezdeti időszakok.

Ne számíts luxusra, nem lesz. Örülj, ha tiszta és a “célnak megfelelő” kategóriájú szobát kapsz egy viszonylag ép házban és nagyrészt dolgozó, önmagára igényes emberekkel kell együtt laknod.

A bérleti díjat általában hetente kell fizetni és a legtöbbször a hirdetések is heti árakat tartalmaznak. Szoba bérlés esetében a bérleti díj (rent) az összes számlát tartalmazza (bills included).

Korlátlan, vezeték nélküli internet mindenhol van. Előre kell fizetni minimum 2 heti lakbért és minimum 2 heti, de inkább 1 havi letétet (deposit, néhol bond). Ez utóbbi sok esetben az utolsó hónapban lelakható.

Mennyibe kerül az albérlet Londonban? Single szoba – £90-120/1 személy/hét, Double szoba – £140-180/1-2 személy/hét. Az albérlet árak Londonban attól is függenek, hogy milyen messze van a belvárostól, milyen környéken van, mennyire lelakott és hányan laknak benne. Ha a belvárosban 1-es zónában dolgozol és az 5-ös zónában laksz, készülj fel, hogy naponta 3-4 órád is elmehet az utazással. Szoba bérlés esetében is szükségszerű és elfogadott bérleti szerződést írni (Tenancy Agreement). Minden egyes átadott penny-ről átvételi elismervényt kérjél.

Hol találsz kiadó szobát Londonban?

Londoni albérleteket, rövidebb és hosszabb távra kiadó szobákat, az alábbi oldalakon találsz:

Rövidítések a hirdetésekben: A pcm a per calendar month rövidítése, a pw a per week, az nr tc pedig near town centre. Ha azt látod, hogy No DSS, azt jelenti, hogy segélyből élők kíméljenek.

Próbáld szűkíteni a keresésedet private landlord és/vagy landlady-re, amíg nincs angol referenciád és angliai munkahelyed, nem érdemes az ingatlan közvetítő ügynökségekkel próbálkozni, ugyanis ők nagy valószínűséggel credit check-et végeznek – aminek a költsége is téged terhel, ahogy az ügynökségi díj is.

Nézz körül a házban alaposan és mielőtt szerződsz és kérdezd meg a következőket:

  • ki a tulajdonos?
  • hány szoba van és jelenleg hányan lakják?
  • mennyi a bérleti díj és a deposit?lakás bérleti szerződés anglia
  • a bérleti díj mit tartalmaz és mit nem?
  • hetente,kéthetente vagy havonta kell fizetni?
  • a deposit visszajár vagy lelakható az utolsó hónapban?
  • hol megengedett a dohányzás az ingatlanon belül vagy a kertben?
  • lehetséges-e az állattartás a házban – jelenleg tart valaki?
  • fűtés-ha ők szabályozzák hogy van beállítva hány órától hány óráig fűtenek?
  • gáz illetve a villany – vezetékes vagy előrefizetős? Ha előrefizetős, kérd meg,hogy adjon hozzá kártyát amit majd te tudsz töltögetni és mutassa meg, hogyan működik. Mekkora összeget kell rá töltened havonta?
  • milyen bútorok, felszerelések tartoznak a házhoz, amit mindenki közösen használhat?
  • a konyhaszekrény/hűtő melyik részét használhatod?
  • a mosógép/szárítógép/mosogatógép hogy működik?
  • takarítás és karbantartás – van-e erre vonatkozó szabályzat? A tisztítószereket ő biztosítja, vagy neked kell venni?
  • wifi kódja?
  • kit kell keresned és hol és mikor éred el, ha bármi probléma adódik?

Ha olcsóbb angliai szállást szeretnél, feltétlenül nézz körül Anglia vidéki területein is.

Frissítés: 2016. február 1-én valamennyi angliai ingatlan tulajdonos és azok ügynökeik számára új szabályozást vezettek be, erről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.


  • Ha szeretnél a jövőben is hasonló hasznos információhoz hozzájutni, kérlek like-old a facebook oldalunkat:

 TransferWise
Rita
About Rita 89 Articles
Az Angliai Kisokos alapítója, főszerkesztője és kizárólagos tulajdonosa vagyok. Angliában élek 6 éve a családommal, így egész közelről van rálátásom az angliai életre. Korábban az értékesítés és a marketing minden elképzelhető területét és ranglétráját végig jártam, jelenleg az ott szerzett tapasztalataimat hasznosítom és folyamatosan képzem magam.

Be the first to comment

Leave a Reply