Advent és karácsony Angliában

 TransferWise

Angliában sokkal hamarabb kezdődik a karácsonyi készülődés, mint nálunk, hiszen a legtöbb angol városban már november elején felgyújtják a karácsonyi fényeket. Az Oxford Street-en például november elsején.

A boltokban számtalan csoki mikulás és rénszarvas közül választhatunk már október óta. Magát a karácsonyt is sajátos angol szokásokkal ünneplik, többségük több évszázados múlttal bír, de találunk köztük igen moderneket is.

Advent és karácsony Angliában

Alig múlik el Halloween, az üzletek máris karácsonyi hangulatba öltöznek és az ország apraja-nagyja azon munkálkodik, hogy az ő háza tája legyen a legszebb ilyentájt. A britek is dekorálják a bejárati ajtókat, ablakokat, kandallókat, lépcső korlátokat és viszonylag korán, már november végén vagy december elején felállítják a fenyőfát. A városok terei fényárban úsznak, az boltok kirakatai szebbnél szebben csillognak. A nagy ünnepi készülődés része, hogy számtalan karácsonyi képeslap és különféle adventi kalendáriumok közül választhatunk. Az angolok igazán rajonganak a képeslapokért, még a munkahelyen is írnak egymásnak üdvözlőlapokat.

Nagy-Britanniában is találhatunk különféle karácsonyi vásárokat, bár ez inkább kisebb városokra jellemző. Londonban inkább téli vidámparkokat találunk. A legnagyobb és legszuperebb a Winter Wonderland a Hyde parkban, ahol felülhetünk a hullámvasútra, korizhatunk és még gulyáslevest is ehetünk az egyik magyar sátornál.

A tévében egyre több karácsonyi témájú reklám látható, a boltokban pedig szól a Last Christmas rendületlenül. Minden a boltok felé tereli a nézőket, akik mennek is: az angolok imádnak vásárolni! Persze mi magyarok is hajlamosak vagyunk túlköltekezni magunkat minden évben karácsony idején, de itt aztán több ezer fontot is képesek elkölteni karácsonyi ajándékokra.

Christmas Eve

A britek persze mint oly sok minden mást, a karácsonyt is kicsit másképp ünneplik. Egészen karácsony estéjéig tart az utolsó bevásárló roham és a boltok általában délután 5-ig vannak nyitva december 24-én. A gyerekek ilyenkor már ajándék lázban égnek, de egészen másnap reggelig várniuk kell az ajándék nyitással. A kifüggesztett speciális karácsonyi harisnyákba az ajándékokat ugyanis errefelé csak december 25-én reggel hozza a piros ruhás. 🙂

Advent és Karácsony Angliában

Az esti előkészületben a kéménybe teszik a Mikulásnak, azaz Santanak írt levelet, aki a füstön keresztül olvassa el őket. Sok helyen kekszet és tejet is kikészítenek a télapónak a felakasztott harisnya mellé, hiszen biztos megéhezik a sok ajándék kiszállítás közben. Szenteste karácsonyi énekesek járják a házakat, a templomokban ünnepi misét tartanak este és éjfélkor is, de sokan még ilyenkor is egy pubban koccintanak.

Christmas Day

December 25-e az ajándék bontással kezdődik általában még a reggeli előtt. Ezen a napon jön össze a család és fogyasztja el a karácsonyi ebédet, ami sült pulykából, csirkéből vagy libából áll mindenféle zöldségkörettel, desszertként pedig jöhet a karácsonyi puding. Sokan választják az otthoni sütés-főzés helyett az éttermi ebédet is, ahol persze teljes karácsonyi menüvel szolgálnak.

Karácsony napjához hozzátartozik a cracker, ami egy óriási szaloncukorhoz hasonlít, csak hogy a belseje nem csokit, hanem a hagyomány szerint papírkoronát, egy viccet és valamilyen kis ajándékot rejt, kibontása pedig hangos pukkanással jár. Modern kori hagyomány meghallgatni a Királynő beszédét, amit rádión és tévén is közvetítenek délután 3-kor. Az elsőt még V. György olvasta fel 1932-ben, ami egy Rudyard Kipling által írt speciális beszéd volt. A délutáni tea sem maradhat el még ezen a napon sem, egy kis mince pie-val, ami mini gyümölcsös pite.  Este pedig jöhet a wassail, ami a mi forralt borunkhoz hasonló ital, hogy igazán jó hangulatban teljen az este.

Boxing Day

December 26-a a barátok és ismerősök megajándékozásának napja. A hagyomány szerint a középkorban a jómódúak miután befejezték az ünnepi ebédet, a maradékot dobozokba tették és a szolgáiknak adták. Ez a szokás csak a Viktoriánus-kori Angliában vált elterjedtté. Ma a Boxing Day inkább vásárlással telik. Hiába ünnepnap ugyanis, szinte minden bolt nyitva tart és ilyenkor kezdődik a nagy téli leárazás is.

12 days of Christmas

Néha még a meccs közben is felzendül az egyik legnépszerűbb karácsonyi dal, a karácsony 12 napja, ami 1780-ban jelent meg először egy játék vagy kiszámoló szövegeként, a dallama pedig 1909-es népdal változata. Történeti háttere a tizenhatodik századra vezethető vissza. Ekkor kezdték el először ünnepelni karácsony 12 napját, azaz a december 25-től január 5-ig, azaz Vízkeresztig tartó időszakot, ami a komolyabb adventi időszak után az önfeledtebb és vidámabb ünneplés ideje. A hagyomány szerint ezen a napon kell leszedni a karácsonyfát és az égőket is.

Be kell, hogy valljam, soha nem ünnepeltem még a karácsonyt itt Angliában, hiszen mindig hazahúz a szívem és persze a család Magyarországra. Azonban mindig szívesen nézem a karácsonyi kirakatokat és a nagy készülődést itt, Angliában. Lehet az egész kicsit túlságosan is vásárlásközpontú, de azért igyekeznek mindenhol karácsonyi hangulatot teremteni és az adakozásra is sokat költeni, ami mindenképp követendő példa lehet számunkra is.


  • Lehetne olcsóbb a külföldi pénzküldés? Szerintünk igen.
  • Hogyan foglalj a legjobb áron repülőjegyet? Megmutatjuk.
  • Facebook oldalunkat itt tudod követni:

 TransferWise
Enikő Blitzer
About Blitzer Enikő 54 Articles
Blitzer Enikő vagyok, kommunikáció-történelem szakon végeztem és több mint hat éve élek Londonban, ahova leginkább a kalandvágy és a pénzkeresési lehetőség vonzott. Azóta se bántam meg, hogy kijöttem, persze hiányzik Magyarország, a balatoni nyár, Anyukám főztje és a barátok, de az angolok udvariassága, hagyomány szeretete és a számtalan kultúrális program kárpótol kicsit. Imádok utazni és a munkámnak köszönhetően elég sok új helyet ismertem meg, ugyanis egy utazási irodában dolgozom. Emellett nagy sport és zenerajongó vagyok és persze írogatok is különféle oldalakon és blogon.